Franz Anton korábban mindig talált időt arra, hogy lehajoljon Antalhoz. Mutogatott, magyarázott, vagy éppen mesélt. Hitt abban, hogy amikor szemmagasságból beszél valamiről, akkor a fia könnyebben fogja fel a lényeget. Az utóbbi időben az egyre elviselhetetlenebbül hasogató dereka már nem engedte meg ezt a gesztust. Helyette Antal felmászott az asztalra, szembefordult az apjával, és törökülésbe helyezkedett, vagy éppen lelógatta a lábait.
Franz Anton Dreher fáradságos munkával jutott el odáig, hogy idegenből befogadott lett, s már nemcsak egy bécsi kocsma csaposa, hanem a sörfőzdék bérlője és a mesteremberek céhének megbecsült tagja. Polgár, aki minőséget kínál, nem fél megkérni a méltányos árát, kiáll az igazáért, és figyelembe veszi a közösség érdekét. Magabíró ember, aki becsülettel fizeti az adót, és tisztelettel bánik azokkal, akik neki dolgoznak. Tisztes kort megért családapa, aki még arra is képes volt, hogy kicselezze Isten büntetését.
Apa és fia, egy ősz hajú matuzsálem és egy törékeny kisfiú érzékeny lélekkel, sietős léptekkel vágtak át az apró, egyszintes épületek között. Izzadt, de láthatóan cseppet sem fáradt legények igyekeztek a nagykapu felé – a forrás után viszszahűlő főzettel dolgozók váltották éppen egymást. Előre köszöntek a Drehereknek, akik udvariasan viszonozták az üdvözlést.
– Ők a… Hogy is mondják, na? A léhűtők, igen a léhűtők, fiam – mondta ki végre, s ingerülten dobbantott, ahogy hozzátette: – Könnyű munka az övék, de kitartást kíván. A kavarómankó a legfontosabb szerszámuk, ezzel siettetik azt, hogy a lé a kívánt hőmérsékletű legyen.
Amikor beléptek a főzőház alacsony ajtaján, Antal apjának le kellett hajolni. A fájós derék miatt az egyszerű művelet is meglehetős kínnal járt.
A gőzben éppen csak ki lehetett venni egy alakot, aki egy kád mellett áll. Durva vászonból szőtt nadrágja a bokájánál lengett, lábát kopott cipőbe bújtatta, az inge ujját könyékig feltűrte. Vagy nem érezte az erős, szinte már testes szagot, vagy csak hozzászokott már, de egyáltalán nem látszott rajta, akár csak egy cseppet is, hogy zavarná. Nem így a kisfiút, aki csak néhány órája érkezett haza a piaristák bécsi iskolájából, és orra igencsak érzékeny volt a kellemetlen illatokra. Gondolatait még a héten tanultak kötötték le. Egy hozzá hasonló kisgyerek szomorú sorsa foglalkoztatta, és nem tudott szabadulni a képtől, amint lázas fájdalommal apja nyergében ülve lovagol a halálba. Szemében rettegés, izmaiban görcs, fejében kísértenek, suttognak és csalogatnak a szavak.
Érzékeny lelkét felkavarta, őt magát lebilincselte a Rémkirály hét szakasza. Nem tudta kiverni a fejéből a szavak ritmusát. A ló patkóinak dobogását hallotta, ahogyan egybeolvadnak gyorsuló ütemű szívverésével. Látta magát az éjszakában, ahol bármerre is néz, mindenhonnan egy különös alak kísérti – fején koronával, vállán palásttal, szavai mint a csurgatott méz, tekintete ördögi. Hatalmába kerítette a félelem. Mi lesz akkor, ha ő sem tudja elmondani, amit lát, vagy ha el is mondja, senki sincs, aki megértse.
Elképzelte százszor, ha nem ezerszer, ahogyan az apja elé áll, és belekezd:
Sörfőző ember egyetlen fiaként született, mégsem a sörfőzők sorsát kívánta magának. Sokkal nagyobb kedvét lelte a művészetekben. Az első volt, aki leült a padba, s az utolsó, aki elhagyta a termet – bármilyen órára is csengetett az iskolamester. Várta a paptanárt, és itta a szavait. Mindegy volt, hogy a rómaiak háborúiról beszélt, a németek történeténél tartott éppen, a lovagkor romantikus éveiről mesélt, vagy hosszú memoritereket kért számon, esetleg a geometria szigorú törvényeinek talált utat a kiskamaszok fejébe.
Mindegy volt neki, csak újdonság és megtanulni való legyen. Elolvasható a könyvtárban, ahol a diákok rendelkezésére álló, de igencsak szűkre szabott szabad idejét töltötte. Most pedig ott állt a főzőház bejáratánál, ahova egyetlen porcikájával sem kívánkozott.
Jobb kezének középső és mutatóujjával összecsippentette az orrát, aztán kötelességtudóan inkább, mint jókedvvel lépett be a kellemetlen levegőjű helyiségbe. A következő pillanatban viszont mégis inkább leengedte a kezét, és egyszerűen csak megpróbált nem lélegezni. Nem akart csalódást okozni az apjának. (...)
A beleolvasóban felhasznált fotók forrása: kepmas.hu, Dreher Sörgyárak Zrt.