Mi lesz veled, Késmárki Bertalan? Ezzel a nyomasztó kérdéssel búcsúzott, és egy kómában fekvő főhőssel hagyta magára az olvasót Az ígéret szép szó című kalandregény.
A választ a sorozat második kötete rejti.
A helyszín
Miközben a csibész Késmárki Bertalan sorsát követjük, megelevenedik az 1860-as évek Pestje a maga ikonikus alakjaival és részben ma is felkereshető helyszíneivel.
A történet
Elbújunk egy fotográfus műtermében, egy bosszúszomjas ember sarkában loholunk, fültanúi leszünk egy kihallgatásnak, ahol az ártatlanok is beismerő vallomást tesznek. Bekukkanthatunk Thaisz Elek rendőrkapitány kártyáiba, ő az, aki sűrű hálót sző arisztokratákból és zsebesekből, és akinek a keze mindenhova elér. Feltűnik Paul von der Schnei úri szabó, aki talán nem is az, akinek látszik, és persze kiderül, hogy mi történt Teréz Katalinnal, a főhős szép szerelmével.
Pest töretlenül bűnre csábít, de ebben a részben egészen egy győri rendházig vezetnek a szálak.
A karakterek
Iglódi Csaba kiváló alapanyagból gyúrja meg hőseit, és úgy kalauzolja az olvasót a kiegyezés előkészületei közt, hogy ő is a kalandregény szereplőjének érezheti magát.
Részlet a könyvből
Thaisz nem adta fel. Sem azt, hogy nyomára bukkan a lánchídi kasszának, amit meggyőződése szerint Késmárki Bertalan rabolt el regénybe illő körülmények között, sem azt, hogy mégiscsak beazonosítja valahogy a vallatókerethez láncolt fruskát. Feszesen ült a székében, és figyelte a lányt, aki egyáltalán nem értette, hogy mi történik vele. Felismerte a férfit, emlékezett a szakállas arcára, mélyen ülő szemeire. Ahogyan arra a nézésre is, amivel csaknem felfalta őket abban a műteremben két héttel korábban. Megadóan állt, fejét lehajtotta, szeme égett a kialvatlanságtól. Hosszú haja majdnem a térdéig lógott, kezeit összekulcsolta maga előtt. Lába megállíthatatlanul remegett. Érezte, hogy a férfi bámulja őt, de nem vett róla tudomást. Annyian vizslatták már hasonlóan, hogy eggyel több már meg se kottyant neki.
A városkapitány továbbra sem vette le róla a tekintetét. Az arcát nem látta ugyan valami jól, de az semmit sem mondott volna neki. Mayernél túlságosan el volt foglalva a többi testrészével. Inkább ráképzelte a harisnyakötőt, aztán a selyemövet, végül a kesztyűt, de mindez hasztalan volt. Ami viszont segített, az éppen az orra előtt feküdt. A fényírdában készült fotográfiákat rejtette a csomag az asztalán. Valamivel ebédidő után jelent meg velük a futár, ő pedig csak letette a tintatartó elé. Sürgősebb teendői voltak, minthogy kibontsa a küldeményt.
Önkéntelenül is elmosolyodott, amikor rájött, hogy milyen közel van a megoldáshoz. Türelmetlenül letépte a csomagolást a kártyákról, és kiterítette valamennyit az asztalra. Tíz Athos, tíz Porthos és tíz Aramis nézett vissza rá. Mindhárman igéző tekintettel. Hol hason fekve a kanapén, kacéran egymásra tett lábbal a szófán vagy szemben állva a tükörrel. Valamennyi kép kerek passepartout-t kapott. Felülre került a Három test-őr felirat, alulra pedig a művésznév. A felvételek különlegességét azonban a három lány hajzuhataga adta. Itt takarta, ott kiemelte az idomaikat, amott pedig olyan magasra tornyozták fel a tincseket, amennyire csak lehetett. A test-őrök az egyik képen úgy bújtak össze, mintha csak a hajukkal kötötték volna gúzsba őket.
- Aramis, te vagy Aramis - nézett a kártyára és a lányra Thaisz elégedetten.
A fogoly eddig sem értette, hogy mi történik, de most még inkább elveszettnek tűnt.
- Ara... mi?
- Aramis, de nincs jelentősége - mondta a rendőr, mert rájött, hogy a lány sohasem látta a képet, ahogyan arról sem tudott, milyen szöveg került köré. Ha pedig egyszer majd megmutatja neki valaki, akkor sem tudja elolvasni, mert nem ismeri a betűket.
A könyv előrendelhető! Megjelenés: 2025. november 20.