"Én leszek-e életemnek hőse,
vagy más tölti-é be ezt a hivatást:
elválik majd e lapokból."
(Dickens: Copperfield Dávid – fordította: Mikes Lajos)
A történet
Hogyan érik felnőtté Késmárki Bertalan, a kolozsvári lelencházból Pestre szökött kamasz fiú? Miként találja meg a boldogulását a Kiegyezéshez vezető korban, miközben egyensúlyoz a szolgálatkész fiatalember és a hétpróbás csibész kettős szerepében? Mi lesz a beavatókkal, akiknek mindent köszönhet, de akik olykor a rá leselkedő végzet megtestesítői is? Ki rejti rabul a szívét? Kikkel köt életre szóló barátságot?
Ezekre a kérdésekre válaszol ez a könyv, amely egy kaland– és nevelődési regény kultúrtörténeti finomságokkal, a 19. századi második feléből, Pest-Budáról és Budapestről. Azoknak szól, akik elmerülnének egy elképzelt világban, hagyják, hogy elringassa őket a szöveg, elvarázsolja a történet és rabul ejtse egy szerethető kalandor. Azoknak, akik megmártóznának egy másik világban és egy másik korban – és szilárdan hiszen a mesék varázslatos világában.
A főhös karaktere
A rohamos fejlődésnek indult nagyváros sokszínű közege adja Késmárki Bertalan felnőtté válásának hátterét. A nincstelenül a városba érkező kiskamasz gyorsan megérti, hogy az életben maradáshoz alkalmazkodnia kell, az alkalmazkodáshoz pedig a tanuláson keresztül vezet az út. Tanulni példából, könyvből, sikerből és csalódásból. Mindenből és mindenkor, mert, ami nem öl meg az erősít. Bertalan esze éles, nyelvét felvágták, a bátorságért nem kell a szomszédba mennie, igazságérzete már-már veszélyes. Képes más bőrébe bújni és kész kockáztatni. Piti tolvajként is megcsillantja a tehetségét, de kiteljesedni csak a tervezést és szervezést igénylő nagyobb betörésekben fog. Egyszer(re) csibész és kalandor. Saját, „veszélyes énünk” testesül meg benne, akit rendre elnyomunk magunkban. Szerethető karakter, ezért gyorsan a szívünkbe zárjuk. Drukkolunk neki, amikor a „sötét oldalon” halad, figyelmeztetnénk a veszélyre, amikor közelít hozzá, megkönnyezzük, amikor elveszettnek hisszük és fellélegzünk a szabadulásán.
"Ki vagy te valójában, Késmárki Bertalan?"
Erre a kérdésre talán még maga az érintett sem tud válaszolni. Lelencbe adott csibész, akit zseniális elméje nem mindig a legtörvényesebb megoldások felé terel? Páratlan szorgalmú könyvesbolti inas, aki pillanatok alatt ráérez a kereskedő lét ízére? Pest irigyelt suhanca, aki bejáratos a város kétes hírű fényírdájába, ahol nem csak az úri közönség fényképeszkedik? Esetleg szeretetéhes ifjú, aki az ujja köré csavar egy ártatlan kisasszonyt is? Egy biztos, ahol ő felbukkan, ott felbolydul a város. Iglódi Csaba kiváló alapanyagból gyúrja meg hősét - fiatal kora ellenére traumákban bővelkedő gyerekkorral, pengeéles ésszel és kellő mennyiségű zsiványsággal -, majd visszanyúl a kalandregény műfajához, és a közepébe állítja őt.
A főhős útja, kísérői
Az útját sokan egyengetik és még többen akadályozzák. Előbbiek felé tisztelettel fordul, utóbbiak iránt nem ismer kíméletet. Ez a kettősség kíséri végig az életét. És ez szül konfliktusokat is, különösen akkor, amikor nehéz eldönteni, hogy ki az, aki egyenget és ki az, aki akadályoz.
Késmárki Bertalan fejlődése érzelmekkel teli és egyben tanulságos utazást kínál az olvasók számára egy olyan korban, amit átjár a romantika, egy olyan városban, ami a mai kor olvasójának is rejt titkokat és olyan (mellék)szereplőkkel, akik a valóságban is léteztek, vagy legalábbis létezhettek volna. A kisebb-nagyobb bűnök változatos világa egyszerre csábító és borzongató.
A végkifejlet
Bertalan élete fordulatos, sorsa kiszámíthatatlan, személyisége formálódik. Hol a halál torkából szabadul, hol a város császárának érezheti magát – ez a hullámvasút-világ diktálja a könyv ritmusát. A fiú sármját, báját is fondorlatosan használja. Az ujja köré csavar bárkit, ha ez vezet el a céljaihoz. Amikor aztán ráköszönt AZ igazi szerelem, és már úgy tűnik, hogy ők, ketten legyőzik az előttük tornyosuló akadályokat, váratlanul és (csaknem) örökre elveszítik egymást.
A folytatás
A történet azonban itt nem ér véget, de az már egy másik könyvben folytatódik.
Olvasóim mondták
Ó Bertalan, Bertalanom! Régi korok meséje ez, amire a modern lélek is vágyik. Késmárki Bertalan. Zeng a név, és mi már merülünk is el egy boldogabbnak vélt kor világába, ahol egy nincstelen, de vagány fiú Lúdas Matyi lehetett. Kalandjait olvasva rájövünk, boldogabb kor sosem volt, és sosem lesz, de döntési lehetőségek mindig adatnak. Rómeó és Júlia, Bridgertonék, Sherlock Holmes, Jókai és Molnár Ferenc hősei keverednek egy kis Peaky Blinders és Guy Ritchie stílussal (vér, törött csontok, bevert arcok, sötét utcák, szűk sikátorok) ebben a helytörténeti alapokra helyezett regényben. Valaha élt élet-halál urak, szépasszonyok, barátságok és ármány, szerelem - vagy amit egyesek annak tartanak. Fikció és kőkény történelmi valóság. Ideje, hogy felvegyük a fonalat, különben lemaradunk a legfontosabb hírekről szeretett főhősünk történetében.
Hegyi Nóra (kreatív producer, rendező)
Javában dúl a neoabszolutizmus, Teleki László öngyilkos lesz, Deák szervezkedik, alapozódik a kiegyezés. Pest-Buda pedig a történelem háttérzajában éli a maga történelem alatti életét: piti bűnözők, korrupt rendőrök, fontoskodó zsurnaliszták és felkapaszkodott újgazdagok sorsa fonódik össze egy néhol kifejezetten sötétbe forduló, tizenkilencedik századi kismaffia-történetben. Az ígéret szép szó műfaját tekintve többszörösen megcsavart, mégis zsigerileg magával ragadó, klasszikus kalandregény. Merészel önfeledten mesélni, merészel fordulatos lenni, és az elbeszélő pergő cinizmusa sem tudja elfedni, hogy javíthatatlan romantikussal van dolgunk. Egy-két napra újra gyerekké tesz: zseblámpával a takaró alatt, csak még egy fejezet, csak még egy oldal, az ember észre sem veszi, és már hálátlanul a folytatást várja. Ha régóta várunk jó magyar történelmi filmekre, tessék: itt van hozzá a tökéletes alapanyag.
Filippov Gábor (történész, politológus)
Csibész, életrevaló, pimasz, találékony, szerethető - Ő Késmárki Bertalan. Humoros, szívszorító, tanulságos, fordulatos, korhű, filmszerű. Egy lelencfiú kalandjai a 19. század közepén. Mindezt Iglódi Csaba úgy szőtte, hogy a megkezdett Netflix sorozat kevésbé volt csábító program, mint a fiatal főhős története. Aki olvasta a Dreher-szimfóniát, annak ismerős lehet az alaposság, ahogy az a bizonyos korszellem átjön a regényből. A szereplőkkel együtt járjuk be a pesti belvárost, megtűzdelve a kor valós történelmi eseményeivel, szereplőivel, ételeivel. Egy csirkefogó izgalmas történetén keresztül mindez szórakoztató és nagyon élvezetes módja egy letűnt kor megismerésének. Folytatása következik, ugye?
Dr. Ladányi-Zászlós Eszter (vállalkozó)
Hogy milyen egy ideális világ? Talán legtöbbünknek nem a 19. század második fele ugrik be válaszként. De Az ígéret szép szó, Iglódi Csaba kalandregénye, valahogy elhiteti velem, hogy mégis az volt. Főleg Budapesten, ahol a szálakat kétségkívül egyszerre mozgatta és kuszálta össze egy szerethető rosszfiú, Késmárki Bertalan. Az esze vág, mint a borotva, nyelve éles, bátorsága, csibészsége nem ismert határt, igazságérzete az eget súrolja. Szivacsként szívja magába az információkat, semmi nem kerüli el figyelmét, és kedvére, játszi könnyedséggel alakítja magát a helyzeteknek megfelelően. De a szíve kétségtelenül a helyén van. És bár nem minden tette helyes, az olvasó óhatatlanul is beleszeret egy kicsit. Vele együtt barangoljuk be Budapestet, ismerjük meg a ködös politikai, és hatalmi erőviszonyokat, együtt tanulunk új mesterségeket, ha kell büntetünk, ha kell, visszaadunk annak, akinek kevesebb jutott. Magával ragadó, élő, igazi kikapcsolódást nyújtó regény ez, már alig várom a folytatást.
Szabó-Princz Orsolya (marketing szakértő)
Drága Csaba, a következő könyv lehet, hogy nem Késmárki Bertalan kalandjainak folytatása kellene, hogy legyen először - bár azzal minden bizonnyal kivívnád a rajongók haragját -, hanem a "hogyan írj különleges atmoszférájú, sodró kalandregényt, miközben napi 10-12 órában más dolgod is van, közössége(ke)t építesz, gyerekeket nevelsz, utazol és élsz". Egyszerűen nem értem. Ennyi kutatómunkára, korszakelmélyülésre mikor jutott időd és energiád? Olyan sűrűségű a szövet, a térkép, amire elhelyezed Bertalant, hogy az önmagában egy csoda. A könyv, ahogy megelőlegezted, tényleg beszippantott. Leültem és elolvastam. Mivel tudom, hogy Bertalan kalandjai még folytatódnak, főleg nem vele voltam elfoglalva, hanem mindennel és mindenki mással. És ezt igazán könnyűvé tetted. Mert bár könyvet olvastam, valójában egy 19. század közepén induló sorozat nézője lettem. Imádtam ahogy kimetszetted a korból az izgalmas tereket, az épületeket és a létezett figurákat. Remélem, egyszer tényleg megelevenednek. Én akkor "thaiszelekes" pólóban várnám majd az epizódpremiereket. És persze, hiába mellékszereplők, de annyival több van a néhány felvillantott karakán nőben is. Például Fanni bölcsességei is megérnének egy masszív kis kötetet, amit csak úgy, a nehezen induló reggeleken az ember újra és újra elolvasgatna, hogy energiát, életszeretetet, túlélést, a jelenben levés mesterségét kinyerje belőle. Szóval imádtam Bertalan társait a kalandjaiban. Akik kísérik a felnövését. Azt is, hogy ez egy olyan könyv, aminek tudhatom, hogy jó lesz a vége, mert nem lehet más. Hátradőlhetek, elmerülhetek hát a korban, és élvezhetem, hogy bárhova nézek, látok, hallok, szagolok, tapintok valami érdekeset. Ez szerintem ma bátorság. Eleve a korszakhoz visszanyúlni, és nem kortárs körülmények között keresni a kalandravalót. Szeretem, hogy tényleg így is lehetett volna, és bámulom a képességet, hogy beleláttál csodálatos nevű közszereplőkbe egy szerethető történetet. Menő. Bertalant majd biztosan Lúdas Matyi, Rózsa Sándor, de még akár a nemzetközi kollégák Tulipános Fanfan vagy Lupin mellé emelik a rajongók a következő kötetekre. Én pedig megtalálom majd a kedvenc hőseimet, a ma már főként utcanevekként ismert karakterek döntéseiben és gondolataiban, és utána majd mindig órákig beszélgetek a mesterséges intelligenciával, hogy minél többet megtudjak az ihletet adó valós személyiségekről: vagány, színesen érző és gondolkodó nők és ravasz, zömében jószándékú, sokat látott urak között. Díszes kis kompánia kerekedett. Nem tudom, mi a műfaj neve - biztosan megalkottak már számos kifejezést - , de köztörténeti fikciónak vagy össztörténeti kalandregénynek is hívhatnák. Merész döntés bevállalni, hogy akár így is lehetett volna. Nem így volt, de miért ne lehetne a kedvedért így, és szuper, hogy ma neked van lehetőséged és képességed erről dönteni, és papírra vetni. Szívből kívánok rengeteg rajongót Bertalannak, és várom az előzmény- és mellékszereplőket kiemelő külön epizódokat, füzetecskéket. Köszönöm, hogy megtiszteltél az első olvasók privilégiumával és nem kellett várnom türelmetlenül, a megjelenésig.
Pistyur Veronika – üzleti kultúraépítő