Folytatjuk apák napi beleolvasónk publikálását. Fogadjátok szeretettel.
Franz Anton elgondolkozott, hogy folytathatnák is talán a partit. Fia majdnem olyan jól sakkozott, mint ő, legfeljebb, ha a türelem híján volt. Aztán inkább elvetette az ötletet, és kihúzta az asztal köré készített hat szék egyikét. Óvatosan, hogy kímélje a fájós derekát, beleereszkedett.
Antal ráállt a szemközti székre, onnan átmászott az asztal tetejére. Addig ügyeskedett, amíg az öregember felé fordulva leült, és lelógatta a lábát. Amikor évtizedek múlva felidézte apja emlékét, mindig ez a kép jelent meg a fejében: ahogy kisfiúként az asztalra telepszik, és éppen csak magasabb, mint a vele szemben, a megszokott székén ülő Franz Anton.
Megfáradt arc, szeretettel és gondolkodással teli tekintet, hatalmas tenyerében szinte elvesztek az apró gyerekkezek. Ősz haj, ami inkább sörény, mint frissen vágott frizura. Szemével végigsimítja a férfit, s amikor a feje fölött már a távolba néz, a főzde elmosódott épületei adják a hátteret. Valaki tesz-tesz az udvaron, két lovat vezet éppen arra egy legény.
Franz Anton kezébe vette a füzetet, felütötte az utolsó teleírt lapnál, s felolvasta az első kérdést. Ő is készült a vizsgára. Legalább annyira fontos volt neki, mint a fiának, de más okból. Tudta, hogy Antal tehetsége és kitartása dönti majd el, mi lesz a főzdéje sorsa, és rajta keresztül azt is, milyen jövő jut a családnak. Elfelejtik-e, mint nagyon sokakat az évezredek során, vagy hírnevet szerez, és a Dreherek generációin túl sokak életét befolyásolja majd. Nem csoda hát, ha eluralkodott rajta a vizsgadrukk, sőt talán jobban izgult ő, aki kérdezett, mint a fiú, akit kérdezett. A fiú, akiben nemcsak egy kicsiny gyereket látott, hanem magát a megváltást is.
Örököst, aki továbbviszi azt a hagyományt, amit ő maga nem kapott, hanem szerzett. Élteti azt a nevet, amelyet ekkor már nemcsak ismernek, hanem áldanak is. Továbbviszi a szorgalmas munka ideáját, és azt, hogy az álom önmagában csak múló emlék marad, ha nem ölt testet. Emlékezteti a világot arra, hogy a feladás nem a Dreherek ismérve, a kor nem akadály, és a család mindennél fontosabb.
– Mi köze a szenteknek a sörfőzéshez? – szólt az első kérdés.– Kettejüknek biztosan sok. A szabályok szerint csak és kizárólag Szent György napja előtt és Szent Miklós napja után működhetnek a főzdék. A nyári melegben rossz ízt kaphat a sör. A gyenge minőség pedig büntetéssel jár, ugye? – A minőség szót erőteljesen megnyomta, mert tudta, hogy apja szótárában előkelő helyen áll.
– Tudod-e, hogy a régi időkben kik és hol főzték a söröket?
Antal tudta, hogy a „régi idők” kitétel a Krisztus után következő évszázadokra vonatkozott, s fejében gyorsan össze is állt a felelet:
– Kolostorokban készítették a sört, és gyógynövényekkel ízesítették. A Löwenberg Konviktusban mesélték az atyák, hogy Szent Benedek regulái szerint éltek a barátok: imádkoztak és dolgoztak. Ilyen munka volt a sörkészítés is. Amúgy mindent megtermeltek, amire csak szükségük volt. A környékbeli parasztoktól szedett tizedet pedig az eszközök vásárlására vagy tökéletesítésére fordították.
– Miért kedvelték a barátok különösen ezt a mesterséget?
– Istennek tetsző cselekedet volt a munka, és még a böjt idején sem tiltotta semmi a sör fogyasztását. Aki megitta, jó sokáig nem érzett utána éhséget.
– Gyógyító erejét se feledd el, Antal! – egészítette ki a feleletet szelíden Franz Anton, miközben hozzátette:
– Ha már itt tartunk, mondd meg nekem, hogy hívták azt a gyógynövénycsokrot, amit a szerzetesek összeállítottak, és felhasználtak a mindennapokban?
– Gruit, ami latinul materia – vágta rá a fiú mosollyal a szája szélén, mert várta ezt a kérdést. – Ma már nem igazán használjuk, de sokáig az ital ízét adta. Megszámlálhatatlanul sok változata volt, hiszen a kolostorok egymástól távol, nagyon különböző helyeken működtek. Azokat a gyógynövényeket tették a gruitba, ami éppen ott megtermett. Az elkészült ital aztán hűen tükrözte a szerzetesek nagyon is különféle ízlését.
Az utolsó mondatot inkább csak maga elé dörmögve, mert semmiképpen sem akart tiszteletlen lenni azzal, hogy szent életű felnőtt férfiak választását minősíti. Franz Anton vagy nem hallotta meg, vagy csak elengedte a füle mellett a könnyelmű kijelentést, s már folytatta is:
– Gruit-e a komló?
– Az bizony! Mi is csak azt használjuk. Tartósítja a sörünket, és egyben kesernyés ízt is ad neki.
Franz Anton elégedetten nézett a fiára, és arra gondolt, hogy ő tízévesen egészen biztosan nem tudott volna sem ilyen választékosan beszélni, sem ekkora tudásról tanúbizonyságot adni. Aztán belepillantott a füzetbe, és jelezte, hogy csupán egyetlen kérdés van hátra.(...)
Remélem, hogy szerettétek az apák napja alkalmából kiválasztott részleteket. A teljes történet, azaz négy generáció, négy apa története a Dreher-szimfónia oldalain elevenedik meg!
A beleolvasóban felhasznált fotók forrása: kepmas.hu, Dreher Sörgyárak Zrt.