„Harminc éve készülök a regényírásra” – Interjú Iglódi Csabával

Iglódi Csabát jó ismeri a magyar üzleti világ, de most új szerepben próbálta ki magát, tavasszal jelenik meg első regénye, a Dreher-szimfónia. László Krisztina interjúja.

Üzleti körökben jól ismert, sikeres tanácsadó vagy, rengeteg elfoglaltsággal. Hogy jött az ötlet, hogy 50 pluszosan belevágj életed első irodalmi alkotásába, ami ráadásul nem könnyű műfaj, egy többszáz oldalas családregény?

A bakancslista az oka. Sokan írnak ilyet, nekem is van. Az egyik tétel rajta egy könyv (volt). 30 éve készülök rá, a számítógépem tele van töredéknovellákkal, gondolatkísérletekkel, regényvázlatokkal, amelyekből aztán nem lett semmi. Mindig közbejött valami, mindig halogattam.


Pszichologizáljunk egy kicsit: szerinted miért kerested a kifogásokat? Miért akartál mindig mást csinálni?

Gyenge voltam és bizonytalan. Vagy csak volt más, volt sürgősebb, s talán fontosabb is. Aztán ott munkált bennem az a bizonyos rejtőzködési vágy is. Az életem nem véletlenül zajlik inkább a kulisszák mögött: a színpadon azoké a taps, akiket én segíthetek, én a takarásból figyelem őket. Korábban, még újságíróként is inkább beszámoltam dolgokról, emberekről, helyzetekről, de nem voltam részese a történeteknek. Az kommunikációs ügynökségek világban megint csak az ügyfél – a személy, a vállalat vagy egy ügy – állt a középpontban, nem én. A személyes vezetői tanácsadás is ilyen, amivel az elmúlt 15 évben foglalkozom. A háttérben teszem a dolgom.  Amúgy pedig: a kövér kisfiú sokáig nem hitte el, hogy érdekes lehet.Ha már pszichologizálunk, ezt se felejtsük el!


Végül sikerült kilépned a rivaldafénybe. Miért pont most jött el ez a pillanat?

Összeálltak a csillagok. Az 50. születésnapomra kaptam egy pakli kártyát a feleségemtől, az 52 lapra családtagok és barátok írtak egy-egy üzenetet. Kozák Ákos, akihez közel harmincéves kapcsolat fűz így fogalmazott: sok embert, érdeket, véleményt tudok csokorba kötni, de legyek több, mint virágkötő. Írjam meg a könyvet, ami alatt beszakad az asztal. Nagyon betalált!

Tavaly tavasszal egy másik könyv kapcsán, amelyben szakértőként szerepeltem, találkoztam Csapody Kinga kiadóvezető-szerkesztővel. Öt perc után úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Hirtelen ötlettől vezérelve tettem fel a kérdést: milyen műfajú könyvet „lát belém”. „Családregényt” – vágta rá.  

Aztán ezzel szinte egyidőben szerveztem egy látogatást az onlyCEO Klub tagjainak kőbányai Dreher sörgyárba.  Békefi Gábor vezérigazgató tartott előadást: Drehertől Dreherig címmel. Elvarázsolt a család, amely négy generáción át építette a birodalmát, és kíváncsivá tett. Ki merem mondani: beleszerettem. Ez a három csillag az „elvárás”, az „ötlet” és a „lehetőség” háromszögét rajzolta ki. Elfogytak a kifogásaim.


Mennyiben más a Dreher család története, mint a Zwack vagy a Törley dinasztia története? Mi a különlegesség bennük?

A Dreher család története ellentétes földrajzi mozgást ír le a megszokott, keletről nyugat felé irányuló áramlással szemben. Egy württembergi kis faluból származnak, éppen arról a környékről, ahonnan a Habsburg-család ősei is. 1735-ben született a dinasztia alapítója, Franz Anton, aki számos dunai sváb társaságában, de a családja nélkül elindult lefelé a Dunán. Szorgalmas volt, és a szerencse is a nyomába szegődött, miután Bécsben letelepedett. Előbb csaposként dolgozott, majd feleségül vett egy hölgyet, a hozományból kibérelt sörfőzdét Bécs tőszomszédságában.

Tudta, hogy az üzleti haszon mire való: befektetett, nem pedig felélte a jövedelmet. Hetvenöt éves volt, amikor – második házasságából –  megszületett a fia, Antal. Ő lett a Sörkirály. Története kalandos, elég legyen most annyi, hogy az inas-vándorlása során egy átalakított sétapálca nyelében csempészett ki ipari titkokat egy brit gyárból. Fia, ifjabb Antal tovább gyarapította a vagyont. Jenő, az egyik unoka pedig a birodalom ékkövének számító magyarországi részekért felelt. Addigra már Fejér megyében gazdálkodott, része volt a kereskedelemben, versenylovakat tenyésztett. Kastélyok, bérházak, fővárosi szállodák kerültek a birtokába és magyar állampolgár is lett, az egyik legnagyobb adófizető. Egy másik mágnáscsaládból választott feleséget, s egyesítették is a birodalmaikat. Bennem a Dreherek sorsa egy szimfóniaként szólalt meg – négy tétel, nagyzenekar, mellette pedig szólisták, a háttérben a kórus. Ezt igyekeztem bemutatna több, mint négyszáz oldalon keresztül.

Az eredeti cikk a Remind Bookazine online felületén jelent meg.

A teljes interjút a Remind Bookazine második lapszámában olvasható!

Könyvem, a Dreher-szimfónia – Komlótól a koronáig – Családregény négy tételben az Athenaeum Kiadó gondozásában jelenik meg 2023. május 15.-én. De már előrendelhető!