Söröket kóstoltam, sőt: meg is szerettem néhányat.
Kóboroltam a városban és kerestem azokat az utcákat, amelyek a XIX. században is léteztek, és azokat a helyeket, amelyek már akkoriban vendéget fogadtak.
Sétáltam a kockaköveken, figyeltem a gázlámpa-gyújtókat, belopóztam a Stephansdom-ban tartott halotti misére a Habsburg előkelőségek közé.
Előfordult, hogy üldözőbe vettek és menekülnöm kellett a Belvárosból. A Kärntnertor-on keresztül tudtam csak kijutni, de szinte azonnal bebocsátást kértem újra, egy távolabbi kapun keresztül.
Leesett állal sodródtam a bámész tömeggel közel kétszáz éve Schönbrunnban, hogy saját szememmel lássam az első zsiráfot, ami eljutott Ausztriába. (Az illusztráció éppen akkor készült.)
Kora hajnalig biliárdoztam az egyre-másra megnyíló kávéházak valamelyikében. Szobát béreltem az éppen csak megnyitott Grand Hotelben, és nem tudtam betelni azzal, hogy lifttel jutok fel a harmadik emeltre, de még ennél is nagyobb csoda volt, hogy maga Richard Strauss szállt be mellém egy este a felvonóba.
Az elmúlt félévet tényleg Bécsben töltöttem, még ha csak gondolatban is.
Azért, hogy megírjam egy valóságos család lehetséges történetét.
Hogy megírjam az első könyvemet.
Egy dinasztia ihlette regényt, amiben keveredik a valóság és a fikció, az üzlet és a szerelem, a tudomány és a kultúra, sváb, osztrák és magyar, személyes történet és világtörténelem.
Kétszázötven év - háromszázvalahány oldalon.
Az utolsókat simítom éppen rajta.
Megjelenik 2023 májusában.
Már alig várom.