Szabó Ibolyát a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetőjét kérdeztük

Tovább folytattam a kutakodást. Kíváncsi voltam kik segítették Iglódi Csabát első családregényének megírásában, és kik hogyan fogadták tervét, hogy belevág az írásba. Ezúttal Szabó Ibolyát a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetőjét kérdeztem minderről.

 

Mint a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője, mit gondolsz mit ad   a Dreher márkához, a közel 170 éves örökséghez, és a sörfogyasztási  kultúrához a Dreher-szimfónia?

Az elmúlt években folyamatosan dolgoztunk azon, hogy leporoljuk a dreheri örökséget és a Drehertől-Dreherig filozófia mentén relevánssá tegyük mindezt a 21. században. Személyes ügyemnek tekintem azt, hogy a Dreher történetét a mai kor eszközeit használva meséljük el és adjuk át az embereknek, mert hiszem, hogy ha megismerik azt, akkor fogják igazán megérteni az európai és magyar sörkultúrát, és azt, hogy mit is jelentett a Drehereknek Magyarország és Budapest mértani közepe, Kőbánya és milyen örökséget hagytak hátra nekünk.


A Dreher-szimfónia megszületésében az a csodálatos, hogy Csaba egy 2 órás látogatás után azonnal átlátta és megértette ennek az örökségnek a különlegességét és mélységét. Amikor felhívott és megosztotta velünk, hogy ezen látogatástól inspirálódva egy könyvet fog írni a Dreherekről, nagyot dobbant a szívem. Egyrészt azért, mert, hogy a 2018/19-ben újra életrekeltett dreheri örökség így tudott inspirálni 2022-ben, másrészt pedig azért, mert családregényt még soha senki nem írt a Dreherekről.

 


Számomra az írott szó, a könyv varázslat. Képes elvinni minket egy másik világba, egy másik korba, „szemtanúi” lehetünk olyan jeleneteknek, amelyek akár évszázadokkal ezelőtt történhettek, illetve megtapasztalhatjuk egy másik ember, az író belső világát, látásmódját. A Dreher-szimfónia utaztat, korokon átívelően, lehetővé teszi, hogy ott üljünk például id. Dreher Antal, a Sörkirály mellett, átérezzük mindazt, ami őt hajtotta és motiválta, vagy éppen azt, amitől a legjobban félt. Megfoghatóvá, emberközelivé válnak ezek a történelmi személyek és ami a legfantasztikusabb, mi, modernkori olvasók, ott lehetünk velük és személyesen élhetjük át a dreheri történelem egy nagyon is lehetséges változatát. Az olvasott örökség-élmény által mi magunk is beavatottá válunk és talán még jobban megértjük, hogy miről is szól a Dreher mint vállalat és márka.


Hogyan fogadtátok a vállalatnál, mikor Csaba megkeresett Titeket a tervével, hogy könyvet ír a Dreher családról és a sörgyárról? Mivel tudtátok segíteni a munkáját, és mennyire volt nehéz elfogadni, hogy nem egy tisztán életrajzi történetet ír.

Először is nagyon megtisztelő volt, hogy Csaba első könyve témájaként a Dreher-t választotta. Személy szerint én nagyon bátornak tartottam őt, hogy egy közel 170 éves, fordulatokkal teli és igen szerteágazó sztorit akar „felgöngyölíteni”. Valljuk be, hogy ez óriási munka mind energiában, mind időben. Másrészt ugyanakkor elgondolkodtam azon, hogyan fog Csaba a témához nyúlni, hiszen ő nem dreheres kolléga, aki ismeri a fókuszpontjainkat, illetve nem jár be naponta a történelmi épületeinkbe. Mindemellett maximálisan megbíztam benne, és nem azért, mert évek óta ismerem, hanem azért, amilyen édesapa. Egy olyan embernél, aki minden nap tesz azért, hogy hozzájárulhasson, gazdagíthassa a gyermekei világnézetét, értéket adjon át nekik, hogy aztán közösen új értéket hozzanak létre, annál a legjobb helyen van a négy generációs apáról-fiúról szálló dreheri sztori. Dreher szakmai oldalról Dr. Török Róbert, a Dreher Múzeum művészeti tanácsadója segítette Csabát, és igyekeztünk minden olyan tényszerű információt átadni, amely jó kiindulási alapot adhatott Csabának az időutazáshoz. Volt egy zseniális pillanat, amikor Csaba dreheres sztorikat mesélt nekem a hazai és nemzetközi kutatómunkája után és bizony több részletet tudott már adott személyekről mint én. Ekkor vált egyértelművé számomra, hogy ez a mű tényleg meg fog születni.


Róbertnek és a Dreher Múzeumnak köszönhetően, tények és adatok kapcsán jól állunk, így nagyon nyitottan fogadtuk, hogy ez a könyv a tények és az írói fikció kombinációja lesz. Még egy dologról muszáj itt említést tenni: ez pedig a könyv borítója. Amikor először megláttam, azt gondoltam, hogy hűha, ez igen! Ez a borító igazán méltó a benne lévő tartalomhoz. Alig várom, hogy a kezembe tartsam a frissen nyomott könyvet!


Azt mondják, hogy a boszorkányság kapcsolódik a serfőzéshez. Mesélsz nekünk egy kicsit erről?

Ez az egyik kedvenc sztorim, amelyet a Múzeumok Éjszakáján is sokszor mesélek. Régen a sörfőzésben a nők is részt vettek, sőt, igazából ez az ő feladatuk volt. A háznál lévő gabona vonzotta az egereket, így adott volt, hogy macskát is érdemes tartani a ház körül. Amikor elkészült a sörfőzet, egy seprűt tettek az ajtóba vagy a kapuba, így jelezvén, hogy itt lehet sört inni. Ha pedig a piacon akarták értékesíteni a sört, akkor még egy plusz kiegészítőre volt szükségük, ugyanis a nőknek akkoriban nem volt jogosultságuk az álló standhoz a piacon, ezért mindig mozgásban voltak. Annak érdekében, hogy jobban kitűnjenek a tömegből süveges sapkát vettek fel, hogy hamarabb észrevegyék őket a forgatagban. Szóval volt macska, seprű és süveg is. Később, amikor jöttek a férfiak uralta sörfőzdék, akkor állítólag a női konkurenciát jobban meg tudták szorongatni azzal, hogy boszorkányságot kiáltottak.

 

 

A Dreher-szimfónia egy valóságon alapuló mégis fikciós történeti regény, milyen volt a márkához közelállóként olvasni a történeteket? Mit adtak számodra a sorok?
Arra voltam leginkább kíváncsi, hogy az általam ismert tényekkel mit kezd Csaba, hogyan tölti fel azokat színekkel, hangokkal, ízekkel. A Dreher-szimfónia egyrészt egy kalandos utazás számomra, amely végén különleges élményekkel térek vissza, másrészt pedig egy ablak, amelyen keresztül betekintést kapok arról, hogy egy 21. századi író, hogyan látja a mi 170 éves örökségünket – mit domborít ki, hol és melyik karakternél időz többet és hogyan közvetíti a Dreherek hitvallását.

Kinek ajánlod a Dreher-szimfóniát?
Lehet azt mondani, hogy mindenkinek, aki szereti a történelmet, a sörkultúrát, a vállalkozás-menedzsmentet, a családi értékeket, a hagyományt, az innovációt, a bátorságot, a kalandot, az eltökéltséget, a leadership-et, az agilis kultúraépítést? És persze nagyszülőknek, anyáknak, apáknak, leendő szülőknek, fiatal vállalkozóknak és szívből ajánlom a dreheres kollégáimnak. Így szezon előtt, álljanak meg ők is percre és éljék át a könyv által is, hogy milyen csodálatos a mi örökségünk!

Szabó-Princz Orsolya, a Marketing iDolls kommunikációs szakértőjének interjúja.

Iglódi Csaba könyve, a Dreher-szimfónia – Komlótól a koronáig – Családregény négy tételben az Athenaeum Kiadó gondozásában jelenik meg 2023. május elején. De már előrendelhető!